2021

2019

Eszmék-történetek-elméletek - Tanulmányok Madarász Aladár tiszteletére - MA70 Havran Dániel - Klement Judit Nagy - Dániel Gergely

Eszmék-történetek-elméletek
Tanulmányok Madarász Aladár tiszteletére
MA70

MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet • Budapest, 2019

A kötet a Közép-európai Brókerképző Alapítvány támogatásával készült.

A kötetet szerkesztette
Havran Dániel
Klement Judit
Nagy Dániel Gergely

Madarász Aladár 70. születésnapjának alkalmából, 2017. március 3-án pályatársai és tanítványai, kollégák és barátok konferenciát rendeztek, hogy köszöntsék az ünnepeltet. Az előadók és a hallgatóság soraiban lévők az alkalomhoz illő tisztelettel és szeretettel vettek részt az elsőrangú szakmai eseményen.

A konferencia színvonala és az előadók elkötelezettsége alapján felmerült az előadásokra épülő, tisztelgő kötet elkészítésének ötlete. Hosszú előkészületek után ebben a tanulmánykötetben köszöntik a szerzők Madarász Aladárt, hogy méltó módon viszonozzák mindazt a figyelmet, kritikus és gazdag útmutatást, mély humanitást, amelyet több tudományterület képviselői kaptak tőle az
elmúlt évtizedekben. Mindemellett a konferencia szervezői és a kötet szerkesztői bizonyosak benne, hogy a közzétett írások a tiszteletadáson túl önmagukban is gondolatébresztőnek bizonyulnak az olvasók széles köre számára.

A kötet megtalálható az MTA KRTK Könyvtárában.

 

Tartalom

Tartalom
Előszó
Kornai János: Köszöntő
Erdélyi Ágnes – Nagy Dániel Gergely: Beszélgetések Madarász Aladárral
I. Eszmék
Ludassy Mária: Hume esszéi mesterségekről, művészetekről és a tudományok szabadságáról
Halmos Károly: József pátriárka történetei
Erdélyi Ágnes: Szövegek és fordítások
Gyáni Gábor: Töprengések Quentin Skinner kapcsán
II. Történetek
Kiss Zsuzsanna: Nemzetgazdaságtan gazdatiszteknek
Klement Judit: A vállalkozó elméletben és gyakorlatban
Hild Márta: Surányi-Unger Tivadar és a német közgazdasági hagyomány
Kövér György: Bakfark Bálint és a nagy gazdasági válság, avagy a Gombosi fivérek párhuzamos életrajza
Pogány Ágnes: Kiútkeresés a világgazdasági válságból, a költségvetési politika szerepe a harmincas évek válságkezelésében
III. Elméletek
Havran Dániel: Schumpeter a tőkepiacon
Valentiny Pál: Coase-kép másképp: portré közszolgáltatásokkal
Király Júlia: Szubjektív válságtörténelem
László Géza: A nagy projektek mítosza
Nagy Dániel Gergely: A Piketty-mánián innen és túl
Madarász Aladár műveinek válogatott bibliográfiája
A kötet szerzői

Kiadvány letöltése (pdf)

2016

Simonovits 70. Társadalom- és természettudományi írások - Arkhimédésztől az időskori jövedelmekig Patkós Anna

Simonovits 70
Társadalom- és természettudományi írások
Arkhimédésztől az időskori jövedelmekig

MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet
Budapest • 2016

A kötet az Allianz Hungária Zrt. és a Közép-európai Brókerképző Alapítvány támogatásával készült.
A kötetet összeállította: Gál Róbert Iván és Király Júlia
Szakmailag ellenőrizte: Király Júlia
ISBN 978-615-5594-72-4
MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet
kti.krtk.hu
1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Felelős kiadó: Fazekas Károly
Szerkesztette: Patkós Anna
A kötetet Kempfner Zsófia tervezte
Szöveg-előkészítés és grafikai munkák: Pető Ildikó

Tartalom

Tartalom

A nyugdíjról – elméletben és gyakorlatban

Tudomány, tudománytörténet – kicsit másképpen

Válogatot t fejezetek a társadalomtudományokból

2013

Trendek és előrejelzések. Munkaerő-piaci prognózisok készítése, szerkezetváltás a munkaerőpiacon Fazekas Károly - Varga Júlia

Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósult TÁMOP-2.3.2-09/1-2009-0001 projekt Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése című program eredményeit összefoglaló kötet.

MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet | 2013

Kiadvány letöltése (php)

Hozamrafting. Esettanulmányok a magyarországi kockázatitőke-befektetések vad vizeiről Karsai Judit

© Széchenyi István Szakkollégium, 2013
Budapesti Corvinus Egyetem
Főszerkesztő: Karsai Judit MTA KRTK KTI
Kiadó: L’Harmattan Könvkiadó és Terjesztő Kft.

A Hozamrafting című kötet kilenc vállalati esettanulmányt tartalmaz, amelyek kockázatitőke-befektetésben részesült magyarországi vállalkozásoknál készültek. A Budapesti Corvinus Egyetem Széchenyi István Szakkollágiumának aktív és végzett tagjai által készített esettanulmányokból megismerhetővé válnak a kockázatitőke-befektetők hazai cégeknél alkalmazott befektetési stratégiái, valamint e vállalatfinanszírozási mód konkrét cégekre gyakorolt hatása. Az esetleírások a befektetéskori kiinduló helyzet körvonalazásától, az ezt követő fontosabb intézkedések leírásán és az esetenként végrehajtott kilépések bemutatásán keresztül ismertetnek meg az egyes befektetések történetével. Az esettanulmányokból így az is kiderül, hogy a kockázati tőkések hogyan tudtak hozzájárulni a cégek értékének növeléséhez, avagy éppenséggel mi vezetett a befektetések kudarcához. Az esettanulmányok szerzői az érintett hazai cégek és befektetőik együttműködéséről is leszűrik a tapasztalatokat. Az esettanulmányok elősegítik a kockázatitőke-finanszírozás sajátosságainak megismerését, mivel “lefordítják” a kockázatitőke-befektetésekről rendelkezésre álló elméleti ismereteket a gyakorlat nyelvére. A kiadványban olvasható kilenc esettanulmány friss adalékkal szolgál a kockázati tőkéről szóló, a befektetők és a finanszírozott vállalkozások kapcsolatát, együttműködésének mechanizmusát gyakorlati példákkal bemutató publikációkhoz.

2012

Nyugdíj, segély, közmunka. A magyar foglalkoztatáspolitika két évtizede, 1990-2010 Fazekas Károly, Scharle Ágota

Miért nem tudta a magyar munkapiac húsz év alatt sem kiheverni a rendszerváltás sokkját? Mi múlott a szaktárcán és mi a politikusokon? Hogyan lehetne növelni a foglalkoztatást? A foglalkoztatáspolitika két évtizedét áttekintő kötet 16 szerzője 22 fejezetben  rövid és közérthető összefoglalást ad a tartósan alacsony foglalkoztatás okairól, a lehetséges lépésekről, illetve arról, hogy mekkora mozgástere volt és ezt hogyan használta ki a szakpolitika a rendszerváltás óta. A meglévő szakirodalom kiegyensúlyozott összefoglalása mellett a kötet eddig kevéssé kutatott kérdéseket is górcső alá vesz: a 2. rész a foglalkoztatáspolitika kormányzaton belüli súlyát, a 3. rész a döntéshozatal minőségét vizsgálja. A foglalkoztatáspolitika három fő területen segítheti a munkapiac működését: ösztönözheti a munkaerő iránti kereslet és a kínálat szerkezetének megfelelését, növelheti a béralkalmazkodás rugalmasságát, és csökkentheti a munkahelyek betöltésével, illetve a munkába állással együtt járó költségeket.  A kötet 4., 5. és 6. része ezeknek a szakpolitikai feladatoknak a teljesítését tekinti át. A kötetet záró Adattár táblázatai Excel formátumban is letölthetők.
A kötet elkészítését az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtámogatta.

Tartalom

Nyugdíj, segély, közmunka. A magyar foglalkoztatáspolitika két évtizede, 1990-2010
Szerkesztette: Fazekas Károly, Scharle Ágota
Kiadó: Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet és MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet, Budapest, 2012

Letöltés fejezetenként:

Előszó
1.   Helyzetkép és tanulságok
1.1  Munkaerő-piaci látlelet
1.2. Makrogazdasági és üzleti környezet
1.3. A szakpolitikai válaszok erősségei és gyengeségei
1.4. Ajánlások
2.    A foglalkoztatás a kormányzati célok rendszerében
2.1. A munkaügy helye és súlya
2.2. Bér- és adópolitika
2.3. Kistérségi fejlesztések
2.4. Települési önkormányzatok
3.    A szakpolitika-alkotás minősége
3.1. Döntéshozatali mechanizmusok
3.2. A szakpolitika-alkotás információs bázisa
3.3. Szervezeti kapacitások, szervezeti tanulás
4.    A béralkalmazkodás elősegítése
4.1. Az álláskeresés ösztönzése együttműködési feltételekkel
4.2. Jóléti és munkanélküli-ellátások
4.3. Minimálbér-szabályozás
4.4. Munkapiaci diszkrimináció
5.    A kereslet és kínálat összeegyeztetése
5.1. Földrajzi mobilitás
5.2. Aktív munkaerő-piaci eszközök
5.3. Részmunkaidő és más atipikus foglalkoztatási formák
6.    A közvetett költségek csökkentése
6.1. Álláskeresők és munkaadók tájékoztatása – eszköztár
6.2. Álláskeresők és munkaadók tájékoztatása – érdekeltségek
6.3. A család és a munka összeegyeztetése
6.4. Területi különbségek és ingázás
7.    Adattár
Táblázatok jegyzéke
7.1. Foglalkoztatás
7.2. Munkanélküliség
7.3. Bérek
7.4. Népesség
7.5. Gazdasági környezet
7.6. Jóléti ellátások
7.7. Foglalkoztatáspolitika
8.    Függelék
8.1. Sajtóelemzés dokumentációja
8.2. Az interjúk dokumentációja

Kiadvány letöltése (pdf)

A kapitalizmus új királyai. Kockázati tőke Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban Karsai Judit

A kockázati tőkések mások tőkéjét gyűjtik össze, majd fektetik be tőzsdén nem jegyzett vállalkozásokba. Csak átmeneti ideig tulajdonosok, ez alatt azonban aktívan bekapcsolódnak cégeik életébe, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy részesedésük eladásakor minél nagyobb hozamra tegyenek szert.
A szerző a kockázatitőke-ágazat két szegmensét, a klasszikus kockázatitőke-befektetéseket és a kivásárlásokat tárgyalja. A magyarországi kockázatitőke-piac nemzetközi beágyazódását a közép-kelet-európai régió trendjeibe illesztve vizsgálja. Kiemelt figyelmet szentel a hazai kockázatitőke-alapok forrásainak, a befektetések pénzügyi konstrukcióinak, a befektetésekből történő kilépések módozatainak, valamint a hozamoknak az ágazat tőkeellátására gyakorolt hatására. Több mint félezer, összesen mintegy ötmilliárd dollár értékű tranzakció tanulságait összegzi.

Tartalom

Tartalomjegyzék és bevezető
Megrendelés:
Közgazdasági Szemle Alapítvány
A könyv ára: 3000,- Ft.
Kapható a könyvesboltokban és megtalálható a KTI Könyvtárában is.

2012

A zöldség-gyümölcs kisárutermelők, a TÉSZ-ek és a nagy kereskedelmi láncok kapcsolatai Seres Antal – Felföldi János – Juhász Anikó – Kozak Anita – Szabó Márton

A nagy kereskedelmi láncoknál, nagy alapterületű hiper- és szuper­marketeknél, diszkontoknál a réspiaci termékek kivételével a közvetlen kisárutermelői zöldség-gyümölcs beszállításoknak nincs jövője, mert elaprózott kínálattal nagy számban nem léphetnek be a beszállítói körbe. Ennek oka az, hogy olyan termékpályás funkciók jelentkeznek, amelyeket az egyes kisárutermelők külön-külön nem tudnak ellátni. A kis termelési méretből eredő számos problémára a kisárutermelők összefogása, integrálása lehet az egyik eredményes megoldás. A zöldség-gyümölcs termelői szervezetek – a TÉSZ-ek – és azok másodlagos szervezetei lehetnek azok, amelyek a nagy kereskedelmi láncok sikeres beszállítói és erős alkupozícióval rendelkező partnerei tudnak lenni. A kisárutermelők tömegei elsősorban e szervezetekhez csatlakozva tudnak beszállítani. A zöldség-gyümölcs beszállítás növelésnek alapfeltétele a kisárutermelők szemléletének megváltozása, a kereskedelemre történő „mutogatás” és az állami eszközöktől remélt „megváltó” szerep helyett a nagy kereskedelmi láncok – mint nagyvevők – igényeihez történő marketingszerű alkalmazkodás. Meg kellene változtatniuk alapállásukat, hozzáállásukat, fokozni kellene tanulási és változtatási készségüket. Fel kellene ismerniük az előnyöket, melyek a TÉSZ-eken keresztül a nagy kereskedelmi láncokba történő beszállítással járnak: biztos piac- és fizetőképes vásárló, minőségbiztosítási rendszerek, fejlesztés és innováció.
Letölthető elektronikus változat
A könyv megvásárolható a Kiadótól.
A könyv megtalálható az MTA KRTK könyvtárában.

Kiadvány letöltése (pdf)

Adaptability And Change:The Regional Dimensions In Central And Eastern Europe Grzegorz Gorzelak, Chor Ching Goh, Károly Fazekas

The Recent Crisis (some Time Ago We Tended To Write “of 2008-2009”, But Nowadays We Should Refrain From Displaying The Ending Date!) Has Become The Most Serious Challenge For The Central And Eastern European Countries After They Had Completed The Process Of Post-socialist Transformation And Became The EU Members. The Negative Impacts Of Recession In Their Most Important International Partners Multiplied Their Own Tensions And Imbalances Which – In Some Cases – Have Led To Dramatic Decline Of The GDP And Serious Cuts In Public Spending And Personal Incomes. Keeping In Mind All Differences Between Particular Central And Eastern European Countries We May Say That They, On The Whole, Have Met The Challenges Of The Crisis Bravely And Effectively Due To Still Great Adaptability And Flexibility Of Both Their Political Elites And Societies. They Thus May Become An Example For Some Other EU Member States Which Currently Struggle With Economic Difficulties And Encounter Strong Social Protests Against Necessary Harsh Economic Measures. This Book Addresses The Issues Of The Crisis And Its Aftermath In A More General Setting, Reaching Beyond The Recent Crisis, Both Into The Past And Into The Future, And Also Extending The Discussions Beyond The New Member States To Countries In The Greater European Continent.
Címnegyed és tartalom
A könyv megvásárolható a Kiadótól.

A (kenő)pénz nem boldogít? Gazdaságszociológiai és politikai gazdaságtani elemzések a magyarországi korrupcióról Szántó Zoltán – Tóth István János – Varga Szabolcs (szerk.)

A Budapesti Corvinus Egyetem Korrupciókutató-központjának megalakulása idején, 2008-ban úgy tűnt, hogy Magyarországon a korrupciós jelenségek terén érezhető változások kezdtek kibontakozni. Egyrészt folyamatosan találkoztunk olyan híradásokkal, melyek hosszú évek óta folyó korrupciós ügyről tudósítanak, vagy lepleznek le. Másrészt szembeötlő volt, hogy immáron nemcsak „kisléptékű” korrupciós esetek kezdtek napvilágot látni a különböző médiumokban, hanem egyre több, akár nagy állami és/vagy magáncéget, gazdasági és politikai vezetőt is érintő, nem ritkán jelentős anyagi értékben elkövetett bűncselekmények gyanúja került címlapokra. Mindez nemcsak a hétköznapi ember, hanem a tudományos kutató figyelmét is felkeltette. A kutatóközpont munkatársait is elsősorban ez a megismerési vágy hajtotta az elmúlt évek korrupciós jelenségek feltárása során és a kutatási eredmények kötetbe rendezésekor.
A tanulmánykötet három részre tagolódik. Az első rész két tanulmánya a korrupció elméleti-fogalmi kereteit tárgyalja. A kötet második részében empirikus elemzések és esettanulmányok segítségével mutatjuk be a korrupció sokszínű jelenségét Magyarországon.
Végül a kötet harmadik fejezetében különböző antikorrupciós politikák elveire és azok gyakorlati megvalósítási lehetőségeire térünk ki. A kötet záró tanulmánya a gyakorlatra helyezi a hangsúlyt. Részint egy korrupciós helyzeteket és azok jogkövetkezményeit is bemutató esettanulmány segítségével megkönnyíti az ide vonatkozó hazai szabályozásban való eligazodást, másfelől – elsősorban vállalkozók számára – javaslatokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet megelőzni, illetve hatékonyan küzdeni a különböző korrupt tevékenységek ellen.
A kötet letölthető a Budapesti Corvinus Egyetem Korrupciókutató-központjának honlapjáról.

Kiadvány letöltése (pdf)

Szövetkezetek az élelmiszer-gazdaságban Szabó G. Gábor

Gondolatok az ún. előmozdító típusú szövetkezés gazdasági lényegéről és integrációs jelentőségéről.

Agroinform Kiadó, 2011

A mezőgazdasági szövetkezetek fogalmának, gazdasági lényegének és elő­mozdítási szerepének meghatározásában nagy hasonlóságot mutatnak a könyvben vizsgált különböző felfogások, melyek egy kialakuló új magyar szövetkezeti rendszer számára elméleti szempontból legalábbis alternatívát jelenthetnek.
A könyv 3800,- Ft + postaköltség áron megrendelhető a kiadótól.

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos ésnemzetközi hálózati kapcsolatátaz NIIF program biztosítja
Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2020. Minden jog fenntartva.