Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával tizenöt éve indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. A kiadvány célja, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben és a kutatóintézetekben dolgozó kollégák, az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Fontos szempont, hogy az évkönyvsorozatban publikált elemzések, adatok a felsőfokú oktatásban is jól felhasználható ismereteket adjanak a munkagazdaságtan, az emberierőforrás-gazdálkodás különböző témaköreiben. Megőrizve a sorozat szerkesztőinek korábbi gyakorlatát, idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. Az idei kötet Közelkép című fejezete a közfoglalkoztatás magyarországi jellemzőit tárgyalja.
Nem található esemény a közeljövőben.
A KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet teljesítményéről A KRTK KTI a RePEc/IDEAS rangsorában, amely a világ közgazdaság-tudományi tanszékeit és intézeteit rangsorolja publikációs teljesítményük alapján, a legjobb ... Read More »
Tisztelt Kollégák! Tudományos kutatóként, intézeti vezetőként egész életünkben a kutatói szabadság és felelősség elve vezetett bennünket. Meggyőződésünk, hogy a tudomány csak akkor érhet el ... Read More »
Srí Lanka: a 2022-es gazdasági válság leckéje – A. Krueger Lessons from Sri Lanka Anne O. Krueger Jul 25, 2022 – Project Syndicate ... Read More »
A permanens válság korában élünk – J. Meadway We’re living in an age of permanent crisis – let’s stop planning for a ‘return ... Read More »
A 2021 végén, illetve 2022 elején tapaszalt 6, illetve 7%-os cserearányromlás brutális reáljövedelem-kivonást jelentett a magyar gazdaságból. A külső egyensúly alakulásával foglalkozó elemzések többnyire ... Read More »