Közgazdaságtudományi Intézet,
Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont,
Eötvös Loránd Kutatási Hálózat,
Budapest, 2022.
Szerkesztette: Horn Dániel és Bartal Anna Mária
Közgazdaságtudományi Intézet,
Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont,
Eötvös Loránd Kutatási Hálózat,
Budapest, 2022.
Szerkesztette: Horn Dániel és Bartal Anna Mária
“Kötetünk célja a COVID-19-járvány rövid és hosszú távú hatásainak feltárása. A több mint két éve tartó pandémia következményeivel való szembenézés elkerülhetetlen a megfelelő közpolitikai intézkedések kidolgozásához. Enélkül a halmozottan megjelenő és nem vagy csak esetileg megoldott társadalmi-gazdasági problémák egymást erősítve felhalmozódhatnak. A COVID-19-járványt végigkísérte a válság, illetve katasztrófa narratívák versengése. E narratívák alapján a kötetben a járványt inkább válságként értelmeztük, amennyiben az „meglepetést” jelentett a döntéshozók számára, jelentős fenyegetettséget hozott a társadalmi-gazdasági célok elérését illetően, valamint a megfelelő és hatékony válaszok kidolgozására szoros és korlátozott idő állt rendelkezésre. Ugyanakkor úgy látjuk, hogy a COVID-19-járvány a katasztrófákra jellemző jegyeket is hordozott, mivel egyfelől súlyosan megzavarta a kollektív cselekvések rutinjait (lezárások, kijárási és személyes érintkezések korlátozása), másfelől olyan társadalmi és gazdasági zavarokat okozott, amelyek gyors, azonnali beavatkozásokat követeltek. Fontos kiemelni, hogy mind a válság-, mind a katasztrófafolyamatot olyan közös jelenségek kísérik, mint a fenyegetettség, a bizonytalanság, a sérülékenység, valamint az elszenvedett stressz, trauma, amelyek önmagukban is komoly közpolitikai intézkedéseket igényelnének.
A Fehér Könyv kidolgozását és szerkesztését két cél határozta meg:
• egyfelől megmutatni a COVID-19-járvány emberi (humán) hatásait;
• másfelől elemezni a járvány társadalmi teljesítményre gyakorolt hatásait.
Mindkét dimenzió mentén olyan fontos, rendszerszintű következtetések vonhatók le, amelyek a későbbi közpolitikai döntések előkészítéséhez elengedhetetlenek. Az elemzések eredményei ehhez kívánnak hozzájárulni azzal, hogy egyrészt leírják a COVID-19-járvány utáni „helyreállítási” stratégiák kiindulási helyzetét, másrészt felvázolják azt a közpolitikai kihívást is, hogy a „helyreállítási” stratégiák kidolgozásakor egy új, megváltozott helyzettel kell számolni, és azok középpontjában a változásokhoz, új körülményekhez jobban alkalmazkodó rendszerek kialakítására kell figyelemmel lenni.”
Nem található esemény a közeljövőben.
A KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet teljesítményéről A KRTK KTI a RePEc/IDEAS rangsorában, amely a világ közgazdaság-tudományi tanszékeit és intézeteit rangsorolja publikációs teljesítményük alapján, a legjobb ... Read More »
Tisztelt Kollégák! Tudományos kutatóként, intézeti vezetőként egész életünkben a kutatói szabadság és felelősség elve vezetett bennünket. Meggyőződésünk, hogy a tudomány csak akkor érhet el ... Read More »
Srí Lanka: a 2022-es gazdasági válság leckéje – A. Krueger Lessons from Sri Lanka Anne O. Krueger Jul 25, 2022 – Project Syndicate ... Read More »
A permanens válság korában élünk – J. Meadway We’re living in an age of permanent crisis – let’s stop planning for a ‘return ... Read More »
A 2021 végén, illetve 2022 elején tapaszalt 6, illetve 7%-os cserearányromlás brutális reáljövedelem-kivonást jelentett a magyar gazdaságból. A külső egyensúly alakulásával foglalkozó elemzések többnyire ... Read More »