A rendőrséget lehet így hatékonyan szervezni, az oktatást viszont nem! – interjú Horn Dániellel a G7 portálon

A magyar oktatási rendszer aktuális teljesítményéről a minisztériumban sincs rendes visszajelzés, nem tudjuk, mi történik az iskolákban, és arról sincs konszenzus, mit várunk az iskolától. Elveszett a megújulás képessége, a kormány úgy próbálja irányítani az oktatást, mint a rendőrséget. A pedagógusok bérének rendezésével és munkakörülményeinek javításával kellene kezdeni az oktatás fejlesztését, mondta a G7-nek Horn Dániel oktatáskutató közgazdász, aki szerint a pedagógusképzés megoldása mintegy 20 év múlva hozná meg az első igazi eredményeket rendszerszinten. 

Horn Dániel a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója, az Oktatás-gazdaságtan és Munkapiac csoport vezetője, félállásban a Corvinus Egyetem Közgazdasági Intézetének docense. 2008 előtt az Országos Közoktatási Intézet munkatársa volt. Szakterülete az oktatási intézményrendszerek, valamint az egyéni képességek hatása az iskolai és munkaerőpiaci eredményességre, egyenlőtlenségekre. Társszerzője A közoktatás indikátorrendszere 2021 című friss kötetnek.

Egyetért azzal, hogy a magyar oktatási rendszer 2010 utáni teljes átalakítása egy centralizációs projekt volt, amely méretét és lehetséges hatásait tekintve példa nélküli a rendszerváltás utáni Magyarországon?

A mostani oktatási rendszer átalakítása előtt egy átfogó reformot a Magyar Bálint által vezetett oktatási minisztérium próbált levezényelni, azzal a céllal, hogy a kompetencia alapú fejlesztés nagyobb teret kapjon az oktatásban, és az akkori decentralizált rendszernek megfelelően helyi szinten ki tudjanak alakulni azok a képességek, amikkel a helyi szintű kihívásoknak meg lehet felelni. Ez persze rengeteg új feladatot, mindenféle tréninget, továbbképzést jelentett a tanároknak. A hatalomra kerülő Fidesz és Hoffman Rózsa 2010-ben azzal indított, hogy a tanárokon túl nagy a teher, ők viszik a hátukon ezt a modernizációs kísérletet. Akkor a „régi rendszerhez” való visszatérést pedagógusok érthető módon üdvözölték, örültek annak is például, hogy levették az iskolák válláról a tananyag-összeállítás terhét. Ez döntő pillanat volt. Akkor még nem a centralizáció volt a lényeg ebben, hanem az, hogy az oktatásban térjünk vissza a megszokott régi megoldásokhoz, és ez nem is ütközött ellenállásba a tanárok felől. Ezzel valójában a rendszerszintű újítás képességét emelték ki a rendszerből. Nincsenek többé nagyívű modernizációs kísérletek.

Azóta főként strukturális-intézményi változtatások vannak, felülről lefelé működtetik a rendszert. Ilyen változtatás volt például a szakképzés többszöri átalakítása, az általános iskolák könnyített egyházi átvétele, és persze az iskolák állami fenntartásba vétele az önkormányzatoktól. Kulcselem, hogy ezek nem helyi szinten releváns, hosszú távon a fejlődés irányába ható, ösztönző törekvések. Ráadásul jóformán az összes érintetlenül hagyja magukat a pedagógusokat. Intézményi struktúrákról szólnak, és nem arról, hogy helyi szinten válaszokat találjunk például arra, hogy mit, hogyan, milyen alapon, miért kellene egy magyar pedagógusnak tanítania. Helyi szinten szóba sem kerülhetnek olyan dolgok, mint a tananyag fejlesztése, tankönyvek kidolgozása, merthogy azt is központosították. A tanároknak nincs más dolga, csak megcsinálni azt, amit mondanak felülről. Ebben az értelemben hívhatjuk szerintem ezt az átalakítást teljes centralizációnak.

Láthatók-e a nagy strukturális átalakítás eredményei, a tanulók, iskolák teljesítményén, vagy más mutatón?

Ez összetett kérdés. A fent leírt folyamatról nincs pozitív véleményem, de nem azért, mert a struktúraváltás mindenképp rossz lenne. Ezt nem tudom jelenleg megítélni. Azért negatív a véleményem inkább, mert úgy látom, ezek az intézkedések nem reagálnak az aktuális kihívásokra. Mint empirikus, adatokkal dolgozó kutató, azt tudom, hogy nem ismerjük alaposan ezeknek az átalakításoknak következményeit. 2010 előtt se volt sok mérés és visszajelzés az oktatási irányításnak, azóta még annyi sincs. Semennyire sem próbál a kormányzat visszajelzésekhez jutni, nincs visszacsatolás az oktatás minőségéről a döntéshozók felé. Olyan jellegű gyűjtéseket, mint amit mi csinálunk A közoktatás indikátorrendszere címmel kétévente, kis túlzással heti rendszerességgel kéne készíteni az illetékes minisztériumokban és alintézményeikben, elemzésekkel kiegészítve. Ilyenekről én nem tudok.

⇒ tovább a teljes cikkre

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos ésnemzetközi hálózati kapcsolatátaz NIIF program biztosítja
Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2020. Minden jog fenntartva.