A kormány tavaly februárban meghirdetett Széll Kálmán-terve a gazdaságpolitika egyik központi feladatának nyilvánította az államadósság csökkentését. Kevés olyan közgazdász akad, aki ezt adott helyzetünkben nem tartaná helyes, fontos célnak. Persze a legtöbben az adósság megfontolt, abszolút értékben csekély mértékű, lehetőség szerint minél inkább a GDP növekedéséhez képesti elmaradásban megmutatkozó, ilyen értelemben relatív csökkentésére gondolunk: az eladósodottság vagy adósságráta (adósság/GDP) és nem igazán az adósság csökkentésére. És az sem mindegy, milyen eszközökkel – adóemeléssel vagy elsősorban az állami kiadások csökkentésével – segítik ezt a csökkentést. Itt azonban azt a kérdést firtatjuk, hogy teljesül-e maga a cél, csökken-e az adósságráta. Sajnos a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudunk igazán válaszolni erre a kérdésre.
Az államadósság több mint 90 százaléka a központi költségvetés adóssága; ehhez képest a helyi önkormányzatok és még inkább az elkülönített állami pénzalapok adóssága csekély. A központi költségvetés adósságának havi és viszonylag részletes adatai is rendelkezésre állnak. A továbbiakban csak ezzel az adóssággal foglalkozunk.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. közlése szerint ennek az adósságnak a teljes összege augusztus végén 20.101,6 milliárd forint volt, ami a tavaly májusi 19.933,0 milliárd forintnál 168,2 milliárddal, 0,8 százalékkal több. Ezt a GDP 2010 II. negyedéve és 2011 II. negyedéve között az Eurostat szerint 7,5 százalékos nominális növekedésével összevetve azt gondolhatjuk, hogy az adósság csökkentését persze nem, de az adósságráta csökkentését megvalósította az új kormány.
Ha azonban figyelembe vesszük azt az – önmagában sem igazán biztató – tényt, hogy a központi költségvetés adósságának közel fele külföldi valutákban van nominálva, akkor figyelnünk kell a forint árfolyamának alakulására, mert az befolyásolja az államadósság forintértékét és így a GDP-hez mért arányát, azaz az adósságrátát is. Az 1. ábrán megfigyelhető, hogy az adósság forintértékének hónapról hónapra történő változásait gyakran erősen befolyásolja a forint/euró árfolyam alakulása. (Az egyszerűség kedvéért eltekintünk attól, hogy az eurón kívül más valutákban is vannak adósságaink; lényegében úgy járunk el, mintha az euró árfolyama hozzájuk képest nem változna. Ténylegesen mostanában inkább gyengül, ami a forint – az alább elemzetten túlmenő – gyengülését is jelenti.)
Az utóbbi hetekben a forint jelentősen (más régiós valutáknál nagyobb mértékben) gyengült az euróhoz képest, ezt mutatja a 2. ábra.
A forint leértékelődése növeli a devizaadósság forintértékét. Augusztus vége – az utolsó közzétett adat – óta ez a hatás nagyon erős volt. Ezt mutatjuk be a 3. ábrán. Az ábra az augusztus 31. – október 14. közötti időszak államadósság-változásaként azt ábrázolja, hogyan növekedett (volna) az adósság külföldi valutában nominált része a forintleértékelődés – és csak a forintleértékelődés – következményeként. A két időpont közötti növekmény így 725 milliárd forint (lenne).
Ha a devizaadósság ilyen változása mellett föltesszük, hogy ebben a másfél hónapban a forintadósság nem változott, akkor a központi költségvetés összes adóssága tavaly május óta 4,5 százalékkal, 1.144,6 milliárd forinttal 20.826,6 milliárdra nőtt, még mindig alaposan elmaradva a folyóáras GDP 2010 II. és 2011 III. negyedéve közötti vélhetően 8–8,5 százalékos növekedésétől, tehát továbbra is úgy látszik, hogy az adósságráta csökkent azóta, hogy új kormányunk van. Ha ugyanezt az október végi adatunkat a 2010. decemberihez viszonyítjuk, akkor az adósságállomány növekedése 4,9 százalékos. Ez körülbelül megfelel a nominális GDP 2010 és 2011 között várható növekedésének, ezért ebből az következnék, hogy – ha nem lesz más változás – az idén a központi költségvetés adósságállománya nő, az adósságráta pedig lényegében nem változik 2011-ben.
A kormány által várt ez év végi központi költségvetési adósság azonban csak 19085.1 milliárd forint[1]. Kisebb a mi becslésünknél részben amiatt, hogy nem a legfrissebb, hanem az augusztus végi árfolyammal számították át forintra a devizaadósságot, részben pedig azért, mert a várható december végi adósságot az augusztus véginél ettől függetlenül is 1016,5 milliárd forinttal alacsonyabbra teszik. Ennek az utóbbi tételnek túlnyomórészt az a nemrégiben bejelentett intézkedés a nyilvánvaló alapja, hogy az adósságot az állami valutatartalék kb. hárommilliárd eurós csökkentésével csökkentik. Ha ez megvalósul, és ha decemberig az euró árfolyama is visszaesik az augusztus végi 272 forintos szintre, akkor 2011 folyamán 4,8 százalékkal csökken a központi költségvetés adóssága, és a nominális GDP növekedése miatt ennél is nagyobb mértékben csökken az adósságráta.
Ez azonban több okból kétséges. Először: kétséges az, hogy visszaesik-e az euróárfolyam. De további gondok is vannak. A „legártatlanabb” probléma (de azért probléma) vele az, hogy a kormány nyilvánvalóan nem számolt az Európai Beruházási Banktól szeptemberben fölvett több mint 300 milliárd forint hitellel. Ennél több homlokráncolást ér az, hogy ugyancsak kimaradt a számításból néhány halogatott, de előbb-utóbb elkerülhetetlen adósságnövelő kiadás: a MÁV és a BKV adósságrendezése és a PPP-szerződések kiváltása (570 milliárd forint) valamint 255 milliárd forint visszatartott áfa EU-bírósági döntés alapján való kifizetése. Persze ezzel a kukacoskodással szemben fölvethető hogy ez a 825 milliárd forintra rúgó majd-csak-holnap-számoljuk-el-hiányként tétel csupán részben tekinthető a folyó költségvetési gazdálkodás elemének. Ha valaki ezt mondaná, annak azt is kell mondania: ennél is jóval több, és teljes egészében a folyó költségvetési gazdálkodás körén kívülről származik a magánnyugdíjpénztárak államosításából származó 2678 milliárd forint állami bevétel. Augusztus végéig ennek kb. a felét fölhasználták („adósságcsökkentésre” – valójában a 2011 első felében a hivatalos adatok szerint is megvalósult adósságnövekedés csökkentésére – és folyó kiadások fedezésére). Ennek révén a GDP több mint öt százalékával javították az államháztartás gazdálkodásának optikáját (és persze növelték egyúttal az állam jövőbeni nyugdíjfizetési kötelezettségét). Az államosított nyugdíjvagyon eddig nem mobilizált, eredetileg közel 1400 milliárd forintnyi része főképpen részvényekből és befektetési jegyekből áll, amelyek az elmúlt hónapokban sokat veszítettek az értékükből. Eladhatók, és amennyi bevételt adnak, annyival formailag csökkenthető az államadósság, de itt se feledkezzük meg az ellentételről: a nyugdíjfizetési kötelezettség növekedéséről.
Az utóbbi kötelezettség is államadósság, akkor is, ha nem szoktuk annak nevezni. No és az említett halogatott tételek? Ahhoz meg mit szóljunk, hogy a valutatartalék csökkentése – amely a nettó adósságot nem is csökkenti – ugyanolyan adósságcsökkentésnek számít, mint az, ami utak meg nem építésével vagy a családi pótlék elinflálásával valósul meg?
Számviteli szabályaink (a magyar államháztartási törvény és az EU ESA95 szabályai) alapjában véve lelkiismeretesen, okosan kialakított szabályok. A szabályozás tárgyának bonyolultságát mégsem tudják követni, és igen széles lehetőségeket hagynak arra, hogy becsapjuk egymást, de akár önmagunkat is. Valójában nem tudjuk megmondani, hogy tavaly május (a kormányváltás) vagy akár az év kezdete óta csökkent vagy növekedett az államadósság; a közeljövőt illetően pedig – az egyszeri pénzszerzési lehetőségek kimerülése és a gazdasági növekedés látható megszűnése miatt – kevés okunk van arra, hogy a csökkenésére számítsunk.
[1] Ld. Magyar Köztársaság Kormánya. T/4365. számú Törvényjavaslat Magyarország 2012. költségvetéséről, Nemzetgazdasági Minisztérium, Budapest, 2011., 247. old.
