Szerző: Somogyi Róbert

A koronavírus járvány a korábbiaknál is még egyértelműbbé tette, mennyire hasznos a jó minőségű és elérhető árú internet-hozzáférés. Egy részletesebb tanulmányunkban az internetszolgáltatók két olyan kereskedelmi gyakorlatát vizsgáljuk, amelyek alapvetően megváltoztathatják az internetelérés árát és minőségét: a priorizációt és a nullás díjszabást. Az elemzés legfontosabb eredménye: nem mindig optimális a jelenleg az EU-ban is bizonyos esetekben használt aszimmetrikus szabályozás, sőt, a fogyasztók rosszabbul járhatnak vele, noha a cél éppen az ő védelmük lenne.

A nullás díjszabás (angolul zero-rating) egy olyan üzleti gyakorlat, amellyel az internetszolgáltatók bizonyos tartalmakat kivesznek az ügyfeleik havi adatkorlátja alól, vagyis azok fogyasztása nem számít bele a havi adatforgalomba. Ilyen például jelenleg Magyarországon a Telenor MyMusic Nonstop ajánlata, amely azt ígéri, hogy „a csomaggal korlátlan adatforgalommal hallgathatod a Deezer, az Apple Music, a Spotify és a Tidal több tízmilliós zenetárát és válogatott online rádiók adását”.

A priorizáció (angolul prioritization) révén pedig az internetszolgáltatók, ha telítődik a hálózatuk, akkor bizonyos tartalmakat elsőbbségben részesítenek, így azok gyorsabban, illetve jobb minőségben érkeznek a fogyasztókhoz. Ha például egy internetszolgáltató a Youtube-ot részesíti előnyben, akkor az ügyfelei a Youtube videókat még akkor is tökéletes minőségben tudják nézni, ha közben más ügyfeleik Netflix videói vagy éppen Zoom megbeszélései szakadoznak.

Ennek a két kereskedelmi gyakorlatnak a jóléti hatásait vizsgáltuk egyetlen közös matematikai modellben, hogy értékeljük a különböző szabályozási gyakorlatokat.

Az internet jelentőségének ellenére kevés a kimondottan az internet-hozzáférést szabályozó jogszabály, azaz a hálózatsemlegességi szabály. A hálózatsemlegesség elve szerint minden, az interneten továbbított adatot egyenlő bánásmódban kell részesíteni. Egy hálózatsemleges rendszerben tehát nem szabad megkülönböztetni az adatcsomagokat sem feladó, sem címzett, sem tartalom szerint. A hálózatsemlegességi szabályozások megváltoztatása nagy médiafigyelem mellett szokott zajlani. Ennek köszönhetően 2016-ban az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) a témában tartott nyilvános konzultációjára rekordszámú, 481547 válasz érkezett. Hasonlóan, az Egyesült Államok telekommunikációs iparágat felügyelő hivatalának (FCC) 2015-ös nyilvános konzultációjára 3,7 millió válasz érkezett be, a 2017-es újabb konzultációjára pedig 22 millió (bár hivatalosan is felmerült, hogy ezek egy része számítógép által generált hamis kommentár).

A tanulmányunkban vizsgált mindkét üzleti gyakorlat sérti a hálózatsemlegesség elvét: a nullás díjszabás a különböző tartalmak árbeli megkülönböztetését jelenti, míg a priorizáció a minőségi megkülönböztetésüket jelenti. Pusztán a megkülönböztetés gazdaságilag nem feltétlenül káros, mindkét üzleti gyakorlatnak vannak szembetűnő előnyei. A nullás díjszabásnak köszönhetően több adathoz férhetünk hozzá a havi adatkorlátunktól függetlenül. Nem véletlen, hogy a koronavírus járvány alatt Magyarország és több más ország (pl. Egyesült Királyság, Új Zéland, Dél-Afrika és Tanzánia) internetszolgáltatói nullás díjszabásban részesítenek bizonyos egészségüggyel illetve oktatással kapcsolatos weboldalakat. A priorizációnak köszönhetően pedig egyes tartalmak, pl. Netflix videók vagy akár Zoom tárgyalások, garantáltan akadozás nélkül, jó minőségben érnek el hozzánk.

Vannak viszont árnyoldalai is mindkét üzleti gyakorlatnak: a megnövekedett adatforgalom a hálózat telítődéséhez, torlódáshoz vezethet az interneten. 2020 márciusában, a kijárási korlátozások kezdete körül például San Joséban (Kaliforniában) 38 %-kal, New York-ban pedig 24 %-kal csökkentek a medián letöltési sebességek. Ez rámutat arra, hogy az internetszolgáltatók kapacitásai még manapság is korlátozottak, még a világ legfejlettebb régióiban is. Az internet telítettsége egy klasszikus negatív externália (vagyis egy tevékenység olyan negatív hatása, amely az adott tevékenységben nem részvevő felekre vonatkozik): jellemzően nem nézünk kevesebb sorozatot azért, hogy a szomszédunk videókonferenciás munkamegbeszélése ne szakadozzon.

Éppen ezért 2020 márciusában Thierry Breton, az EU belső piaci biztosa megkérte a nagy videószolgáltatókat (Netflix, Amazon, Youtube), hogy az internet infrastruktúrájának biztonsága kedvéért csökkentsék a videók minőségét az EU-ban, melynek a szolgáltatók eleget is tettek. Bár az internet összeomlásától valószínűleg nem érdemes tartani, nem közömbös, hogy milyen szolgáltatásokat milyen minőségben tudunk elérni, főleg, ha azokat távmunkához szeretnénk használni. A kivételes helyzettől eltekintve is viszonylag kevesen vitatják, hogy a telítettséghez hasonló negatív externáliákat érdemes állami szabályozással csökkenteni. Az elfogadott hálózatsemlegességi szabályok azonban homlokegyenest eltérőek a különböző országokban, sőt, egy adott országban is gyakran változtatnak a szabályokon.

Kanadában és Indiában a hálózatsemlegesség hívei elérték a céljukat: a nullás díjszabás és a priorizáció is de facto be van tiltva. Az Egyesült Államokban az Obama kormányzat alatt hozott 2015-ös Open Internet Order kifejezetten megtiltotta a priorizációt, míg a nullás díjszabás programok eseti vizsgálatát rendelte el. A jellemzően szabályozásellenes Trump kormányzat gyorsan eltörölte ezt a szabályozást, 2017 decemberétől tehát mindkét üzleti gyakorlat megengedett az Egyesült Államokban. Az Európai Unióban a BEREC 2016-ban kiadott és mai napig hatályban lévő hálózatsemlegességi irányelvei – hasonlóan a 2015-2017 közötti amerikai szabályozáshoz – aszimmetrikusan kezelik a két üzleti gyakorlatot: tiltják a priorizációt és feltételekhez kötve megengedik a nullás díjszabást.

Az elemzésünk első fontos eredménye, hogy ez az aszimmetrikus hozzáállás a szabályozó részéről nem mindig optimális. Ha a hálózat telítettségi szintje magas, akkor a nullás díjszabás alacsonyabb fogyasztói többlethez vezet, mint a priorizáció. A fogyasztói többlet a piacelméletben gyakran használt mérőszám, esetünkben annál magasabb, minél alacsonyabb az internetelérés ára és minél jobb a minősége. A priorizáció tiltásának következményeképpen az internetszolgáltatók sok esetben a nullás díjszabásra térnek át, tehát a fogyasztók rosszul járnak egy olyan intézkedés miatt, ami őket lenne hivatott védeni.

Az elemzésünk egy másik eredménye, hogy egyik üzleti gyakorlat sem vezet jogszerű tartalmak blokkolásához, ami a hálózatsemlegesség aktivistáinak egyik komoly félelme. A modellünkben azt találjuk ugyanis, hogy ez egyszerűen nem állna az internetszolgáltató érdekében.

A harmadik eredményünk szerint – a fizetett priorizációval ellentétben – a nullás díjszabás társadalmilag mindig optimális mértékű befektetési szintet eredményez a hálózati kapacitás tekintetében. A hálózati kapacitás fejlesztése hosszú távon értelemszerűen fontos szempont lehet társadalmi jóléti szempontból.

Összefoglalva, szabályozási szempontból a nullás díjszabásról és a priorizációról mindenképpen érdemes egyszerre gondolkodni, különben téves következtetésekre juthatunk. Ha például a priorizációt betiltjuk, mint azt korábban az USA és jelenleg az EU tagállamai teszik, abból nem feltétlenül következik a hálózatsemlegesség, ami növelhetné a fogyasztói jólétet. Elképzelhető, hogy nullás díjszabást vezetnek be helyette az internetszolgáltatók, ami viszont csökkentheti a fogyasztói jólétet, tehát a tiltásnak fontos nem várt következményei lehetnek.

A teljes elemzést l. Gautier, Axel and Somogyi, Robert, Prioritization vs. Zero-Rating: Discrimination on the Internet (2018). CESifo Working Paper Series No. 7185.

A tanulmány legfrissebb változata itt érhető el.