Megrázó kép rajzolódik ki Kertesi Gábor és Köllő János közgazdászok tanulmányából, amely a romák és nem romák közötti foglalkoztatási különbség mélységét elemzi. Az előítéletesség olyan mértékű, hogy annak leírására a diszkriminációnál pontosabb kifejezés a stigma. A romák munkaerőpiaci megkülönböztetése nem a felvételi irodában dől el, hanem sokkal primérebb szinten – mondják a kutatók.

Készültek már számítások arról, hogy a nem roma és a roma népesség foglalkoztatási mutatói között nagyok az eltérések. A munkaerőpiaci diszkriminációról is vannak adatok. Miért éppen ebben a jelenségben akarták megragadni az előítéletességet, és megmutatni annak mélyebb rétegeit? Mi volt a kutatásukat megelőző előfeltevésük?

Köllő János: Vannak szakirodalmi eredmények és adatok arról, hogy az előítéletesség nem automatikusan jelenik meg a foglalkoztatási diszkriminációban, hiszen ennek olyan akadályai vannak, mint a sajtó, a nyilvánosság, a diszkrimináció-ellenes szabályozások, a civil szervezetek kontrollja. Előfordul az is, hogy bizonyos munkáltatók elkezdenek a diszkriminált, ezért olcsóbb munkaerőre specializálódni. Vagyis szegmentálódik a piac, amelynek lesz olyan része, ahol nagyon is foglalkoztatnak kisebbségeket. Ezzel végső soron, szigorú feltételek mellett, egy idő után el lehet érni a foglalkoztatási esélyek és a bérek kiegyenlítődését. Ezt a jelenséget, kis mértékben ugyan, de láthattuk 2013 után, amikor a konjunktúra beindult.

KERTESI GÁBOR ÉS KÖLLŐ JÁNOS  FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA

K. J.: Nincsenek erről használható adatok. Ami van, az arra utal, hogy kismértékben ugyan, de valóban történt felzárkózás a 2010-es évek második felében, a munkaerőhiánynak köszönhetően.

Ami a diszkriminációt mérsékli? Vagy inkább a munkaadók hajlandóságát a diszkriminációra?

K. J.: Az utóbbiról van szerintünk szó, de erre nincs bizonyítékunk.

Kertesi Gábor: A foglalkoztatásról vagy bérdiszkriminációról szóló írások többsége abból indul ki, hogy a munkaadók előítéletesek, és ha előítéletesek, abból milyen hátrányok származnak az adott kisebbségre nézve. A mi tanulmányunk viszont abból indul ki, hogy ha egy társadalomban széles körben elterjedtek az előítéletek egy kisebbséggel szemben, akkor anélkül, hogy a munkaadók ilyenek vagy olyanok lennének, ennek egzisztenciális következményei lesznek. És ez valószínűleg az élet minden területére igaz, nem csak a foglalkoztatásra. Az iskolára, az egészségügyre, a lakhatásra, a lakóhelyi közösségek alakulására egyaránt.

Mi a foglalkoztatási következmények kapcsán azokra a mechanizmusokra próbáltunk bizonyítékokat szerezni, hogy ha egy bizonyos közegben, egy lokális munkaerőpiacon nagy számban vannak olyanok, akik előítéletesebbek vagy akár ugyanolyan előítéletesek, mint bárki más, csak épp a százalékos arányuk magasabb, mint egy másik helyi munkaerőpiacon, akkor ez a munkatársak, illetve a fogyasztók viselkedésében is tükröződni fog. És ha ez így van, akkor a munkaadók elébe vágnak ennek, máskülönben veszteségek érnék őket egyrészt a fogyasztók oldaláról, másrészt konfliktusok keletkeznének a munkavállalóik közt. E két dolog, vagyis az, hogy konfliktusok keletkeznek munkatársak vagy potenciális munkatársak között, illetve az, hogy a fogyasztók elfordulnak bizonyos forgalmazóktól vagy vállalatok termékeitől azért, mert ők közvetlen kapcsolatban vannak olyan emberekkel, akikkel a fogyasztók nem szeretnek ilyen viszonyt kialakítani, mind-mind olyan szituációk, amelyek más-más valószínűséggel következnek be kisvállalati és nagyvállalati közegben.

⇒ tovább a teljes cikkre