Első találkozásomra Ivánnal nagyon emlékszem. Az egyetemről frissen kikerülve egy üzleti főiskolán tanítottam. Egy nap bekopogott a tanszéki szobánkba egy határozott kis emberke és elkezdett arról beszélni, hogy egy új közgazdász képzést és tanszéket szeretne alapítani egy vidéki egyetemen, amihez szeretne még egy fiatal oktatót megnyerni. 10 percet beszélt és hárman álltunk fel, hogy megyünk. Határozott és lehengerlő volt.

Aztán fiatal kollégákként alig tudtuk tartani vele a lépést. Nem találtunk megfelelő magyar nyelvű szakkönyvet vagy példatárat egy-egy kurzushoz? Fordítsuk le. Írjunk egyet. Másnap már hozta az első fejezetet. Lenyűgözött a teherbírása és munkamániája. Szenvedélyesen tudott dolgozni. Rómában egy konferencián adtuk elő közös cikkünket; az egyik hozzászólás olyan lázba hozta, hogy délután-este a szobájában szenvedélyesen dolgozni kezdett. Elfeledkezett a konferencia társas programjairól, Róma látványosságairól.

Ez a szenvedély abból is fakadt, hogy régi fajta közép európai értelmiségi volt. Nem véletlen, hogy tengernyi szakmai közleménye mellett rendszeresen írt közéleti, kulturális lapokba is. A magyar társadalom jóléte, állapota minden szinten és területen érdekelte és közgazdasági, szakmai kérdésfelvetései mindig ebbe a tágabb társadalmi felelősségérzetbe ágyazódtak be.

Mindig is lenyűgözött, hogy milyen érdeklődéssel vetette bele magát új területek, módszerek megismerésébe. Nyitottabb volt az új gondolatokra, módszerekre, mint sok fiatal kolléga. Emlékszem, hogy milyen lelkesedéssel mesélt az információs problémák közgazdasági következményeiről, amikor rábukkant az aszimmetrikus információ irodalmára. Másnap már több tucat könyvvel és száznyi letöltött cikkel jelent meg, hogy ezeket dolgozzuk fel közösen. A közös munkában és közös gondolkodásban nagyon hitt. Rendszeresen szervezett tanszéki olvasóköröket, hogy közösen olvassunk el és vitassunk meg szakirodalmakat. Mi félve, inkább kérdő hangsúllyal fogalmaztuk meg, ha egy könyv, cikk olvasásakor hibát véltünk felfedezni. Iván nem remegett meg a nagy szakmai ikonoktól, azonnal hibajegyzéket küldött Hal Variannak vagy Jean Tirolnak. Ha valamit hibásnak vélt, vehemens tudott kritikát megfogalmazni. Vannak akik ezt szakmai arroganciának nevezték, talán kicsit volt benne, de épp ez tanított minket határozott kritikai attitűdre.

Hiányozni fognak a kritikái. Nekem is, a szakmának is, a magyar társadalomnak is.

Kiss Károly Miklós

2020.09.28.