A Magyary Zoltán Kuratórium 2013. szeptember 13-án döntött a TÁMOP 4.2.4. A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program keretében a Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj odaítéléséről. Horn Dániel, az MTA KRTK KTI tudományos munkatársa „A tanoncképzés helyzete Magyarországon – a szakiskolás fiatalok munkaerő piaci esélyeinek elemzése” című pályázatával posztdoktori ösztöndíjat nyert. Gratulálunk!
Növekedési fordulat – honnan jön a lendület?
a Magyar Közgazdasági Társaság 51. Közgazdász-vándorgyűlésének a címe, amelynek idén szeptember 26. és 28. között – 25 év után először – ismét Békés megye, egészen pontosan Békéscsaba és Gyula adott otthont. A konferenciaprogram elérhető a rendezvény honlapján.Intézetünkből Fazekas Károly és Muraközy Balázs előadóként vett részt a vándorgyűlésen, előadásaik:
Fazekas Károly:
Közgazdaságtan, gazdaságpolitikai és szakpolitikai tanácsadás
Muraközy Balázs
Melyik vállalatok nőnek gyorsan békés időkben és válságban?
Zárt ülés
Az MTA Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottsága Munkatudományi albizottsága zárt ülést tart 2013. szeptember 19-én (csütörtökön) 10.00 órától az
MTA Nádor Irodaházban (1051 Budapest, Nádor u. 7. fszt. 29-es tárgyaló).
Előadás:
Bakó Tamás, tudományos segédmunkatárs (MTA KRTK KTI): A magyarországi munkapiac 2012-2013-ban – a Munkaerőpiaci Tükör bevezető fejezetének lezáratlan kézirata
>> Meghívó
Budapest 13th of September 2013
Research Seminar of the European Association for Comparative Economic Studies and the Center for Economic and Regional Studies of the Hungarian Academy of Sciences
Venue: IE MTA KRTK, 1112 Budapest, Budaörsi út 45., room no. 804-5 (VIIIth floor)
Program
Budapest, 13th of September 2013
10.30-10.45 Welcome (Thomas Mickiewicz, president, EACES; László Csaba, former president of EACES, chair of the seminar; Károly Fazekas, director, MTA KRTK)
10.45-11.15 Saul Estrin (London Business School, vice-president of EACES): Beyond Mercy versus Rigour: Corporate Bankruptcy Laws, Entrepreneurial Aspirations and Fear of Failure
11.15-11.30 Discussion
11.30-11.45 Coffee
11.45-12.15 László Szerb (University of Pécs) The Development of Entrepreneurship in the European Transition Countries: Is Transition Complete?
12.15-12.45 Álmos Telegdy (IE MTA KRTK): Employment Adjustment during the Global Crisis: Differences between State-Owned and Private Enterprises
12.45-13.15 Discussion
13.15-13.30 Closing remarks
13.30-14.00 Light lunch (sandwiches)
Budapest 2013. július 16.
Az Állami Számvevőszék központi székháza ad otthont a Költségvetési Tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság a „Költségvetési politika – gazdasági növekedés” című konferenciájának. Az eseménnyel folytatódik azon szakmai rendezvények sora, amelyen a KT bemutatja az elmúlt időszak költségvetési folyamatainak elemzését és értékelését. A tanácskozást kísérő műhelymunka támogatja a Költségvetési Tanács felkészülését a következő időszak feladataira is. A konferencián előadást tart Fazekas Károly, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének főigazgatója. >> Részletes program
>> Fazekas Károly előadása: Munkaerő-kínálat és gazdasági növekedés
Kérjük, hogy részvételi szándékát a horvath.zsofia@krtk.mta.hu e-mail-címen július 15-éig szíveskedjék jelezni.
Tizenhatodik alkalommal ítélték oda a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat, amely a jelentős eredményeket elért fiatal kutatókat hivatott segíteni magyarországi tudományos munkájuk folytatásában, MTA doktori értekezésük megírásában és a tudományos cím megszerzésében. Az idén százhatvankilenc, 45 évesnél fiatalabb tudós vehette át a támogatás odaítélését tanúsító oklevelet Pálinkás Józseftől, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől az MTA Dísztermében, köztük Békés Gábor, az MTA KRTK KTI kutatója.Gratulálunk!
A Magyar Tudományos Akadémia immár ötödik alkalommal meghirdetett Lendület kiválósági programja olyan egyedülálló pályázati modell, amely a kutatói életpályát, a kutatóműhelyek kialakítását, a nemzetközileg is versenyképes kutatási témák kiválasztását és összekapcsolását, valamint a befogadó kutatóintézeti környezet fejlesztését egyaránt “lendületbe hozza”. Idén Muraközy Balázs egyike a Lendület program 14 nyertes ifjú tehetségének. Részletek az MTA honlapján
Mivel a kutatási infrastruktúra színvonala meghatározó mértékben befolyásolja a tudományos teljesítményt, a NEKIFUT, Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Felmérés és Útiterv projekt két fő célt tűzött ki: (i) a hazai kutatási infrastruktúra felmérése, valamint (ii) fejlesztési irányok meghatározása. A projekt második – 2013. január 17-én közzétett – jelentése elemzésekkel alátámasztva, széles szakértői kör bevonásával arra tesz javaslatot, hogy 2013–14-ben milyen pályázatokkal lenne célszerű támogatni a hazai kutatási infrastruktúra érdemi fejlesztését.
A NEKIFUT munkájában Gács János a Társadalom- és Humántudományok Munkacsoport tagjaként, Havas Attila módszertani tanácsadóként és a jelentések társzerzőjeként, szerkesztőjeként vett részt.
A Magyar Nemzeti Bank első elnökéről, Popovics Sándorról elnevezett kitüntetést olyan közgazdásznak ítéli oda a jegybank, aki kiemelkedően járult hozzá a magyar közgazdasági gondolkodás fejlődéséhez. Gratulálunk!
Tisztelettel és szeretettel köszöntjük Kornai Jánost 85. születésnapján! Gács János személyes köszöntője a KTI blogban olvasható.
Sikeres pályázata alapján az MTA elnökének előzetes egyetértésével 2013. január 1-jétől 2015. december 31-ig Halpern Lászlót bízta meg a főigazgató az intézet igazgatói feladatok ellátásával.
Emellett Halpern László ugyanebben az időszakban ellátja a főigazgató-helyettesi feladatokat is.
A Bod Péter biztosítási matematikus utódai által alapított díjat a társadalombiztosítás modellezői számára hozták létre. Idén ezt a díjat az intézet munkatársa, Cseres-Gergely Zsombor kapta. Gratulálunk!
A XXI. Század Társaság november 10-én 12. alkalommal adta át a Hazám-díjakat a Petőfi Irodalmi Múzeum I. emeleti Dísztermében. A díjakat Kocsis András Sándor a XXI. Század Társaság elnöke adta át az ünnepelteknek Vámos Tibor professzor, kuratóriumi elnök méltató gondolatai, laudációja közben. Az idei kitüntetettek között van Augusztinovics Máriaközgazdász, Intézetünk nyugdíjas kutatója. Életműdíjához gratulálunk.
A több mint 50 éves múltra visszatekintõ közpénzügyi szakfolyóirat szerkesztõbizottsága
által kiírt pályázatra érkezett 27 tanulmány közül a háromtagú szakértői grémium – Chikán Attila, Kocziszky György, valamint Pulay Gyula – Antal Pomázi Krisztina: A közbeszerzés mint árverés – Elméleti modellek és gyakorlati problémák című munkáját értékelte a legjobbnak.
A PhD-pályázat ünnepélyes díjátadójára 2012. november 21-én kerül sor a Magyar
Tudományos Akadémián 1997 óta rendszeresen megrendezésre kerülõ Magyar Tudomány
Napja rendezvénysorozat részeként.
Kutatónknak gratulálunk!
Az Európai Akadémia (Academia Europaea) tagjai közé választotta Köllő Jánost és Simonovits Andrást. Az 1988-ban alapított független tudományos testületnek jelenleg kb. 2300 tagja van, közülük 38 Nobel-díjas tudós. Kutatóinknak gratulálunk!
Átalakulás és konszolidáció a magyar gazdaságban és gazdaságirányításban címmel immár az 50. Közgazdász-vándorgyűlést rendezi meg a Magyar Közgazdasági Társaság 2012. szeptember 27. és 29. között Egerben. A KTI-ből Fazekas Károly, Oblath Gábor és Mihályi Péter előadóként vesznek részt a rendezvényen.
Életének 83. évében, 2012. szeptember 10-én elhunyt Enyedi György, az MTA rendes tagja, az MTA egykori alelnöke, a társadalomföldrajz Széchenyi-díjas professzora. Enyedi György tudományos munkássága során főként a társadalom és a gazdaság területi egyenlőtlenségeinek vizsgálatára, az azokat létrehozó és fenntartó mechanizmusok leírására és modellekbe foglalására koncentrált. Az MTA Regionális Kutatások Központját annak 1984-es megalakításától 1991-ig főigazgatóként vezette.Enyedi György temetésére 2012. október 8-án 14,15 órakor kerül sor a Farkasréti temetőben.
A 2012. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat két kutatónk is elnyerte: Telegdy Álmos (“Tulajdonforma, vállalati eredményesség, dolgozói hatások” című pályázatával) és Csorba Gergely (“Versenypolitikai intézményrendszerek közgazdasági elemzése”). Az okleveleket 2012. június 27-én, a Bolyai-nap keretében az MTA Székházának Dísztermében Pálinkás József, az MTA elnöke és Pálfy Péter Pál, a Kuratórium elnöke adta át. Kutatóinknak gratulálunk.
Vita – 2012.06.15.
A Magyar Közgazdasági Társaság a Közgazdasági Szemle szerkesztőségével és a Budapesti Gazdasági Főiskolával együttműködésben 2012. június 15-én pénteken 10.00 órától a Budapesti Gazdasági Főiskola aulájában vitát rendez Az euró magyarországi bevezetésének újragondolása címmel. Előadók: Neményi Judit (Pénzügykutató Zrt.) ésOblath Gábor (MTA KRTK KTI), felkért hozzászólók: Csaba László, Ódor Lajos, Surányi György és Török Ádám. A rendezvény alapjául a Közgazdasági Szemle 2012. júniusi tematikus száma szolgál. Meghívó és részletes program
Beszélgetés – 2012.05.18.
Az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet és a Bruegel kutatóintézet a „Still standing: how European firms weathered the crisis” című kiadvány bemutatójának alkalmából beszélgetést szervez 2012. május 18-án 14.00 órától az MTA Székház Kistermében (Budapest, Széchenyi tér 9.).
A kiadványt bemutatja: Halpern László, tudományos igazgató-helyettes, MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet és Békés Gábor, tudományos munkatárs, MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet Hozzászól: A beszélgetést moderálja: |
2012.04.04.
Fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk és barátunk, Révész Gábor április 4-én, életének 88. évében váratlanul elhunyt.
Gábor a hetvenes évek elejétől a nyugdíjazásáig, hosszú éveken át dolgozott intézetünkben. A Munkaerő-piaci Csoport alapító vezetőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a modern magyar munkaerőpiac-kutatás megteremtésében és fontos könyveket írt a magyar gazdaság hosszú távú fejlődéséről. Sokoldalú, nyitott szellemét, szeretetre méltó, minden bajra és örömre odafigyelő alakját örökre megőrizzük és osztozunk a család gyászában.
Révész Gábort az Intézet saját halottjának tekinti.
Köllő Jánosnak a temetésen elhangzott búcsúbeszéde.
Könyvbemutató – 2012.03.07.
Karsai Judit: A kapitalizmus új királyai Kockázati tőke Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban c. könyvének bemutatójára a Közgazdasági Szemle Alapítvány és az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet közös szervezésében 2012. március 7-én (szerdán) 11 órától kerül sor a Jaffa Kávéházban (Budapest, IX. ker., Ráday utca 39.). A beszélgetést vezeti: Halpern László, az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos igazgató-helyettese A kötetet bemutatja: Kállay László, a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet igazgatója |
Könyvbemutató – 2012.01.26.
Laki Mihály: A termék- és szolgáltatáspiacok átalakulása 1989 után
c. könyvének (MTA KTI Könyvek sorozat 15. kötet) bemutatóját
2012. január 26-án 14:00 órakor tartjuk a |
Nem található esemény a közeljövőben.
A KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet teljesítményéről A KRTK KTI a RePEc/IDEAS rangsorában, amely a világ közgazdaság-tudományi tanszékeit és intézeteit rangsorolja publikációs teljesítményük alapján, a legjobb ... Read More »
Tisztelt Kollégák! Tudományos kutatóként, intézeti vezetőként egész életünkben a kutatói szabadság és felelősség elve vezetett bennünket. Meggyőződésünk, hogy a tudomány csak akkor érhet el ... Read More »
Srí Lanka: a 2022-es gazdasági válság leckéje – A. Krueger Lessons from Sri Lanka Anne O. Krueger Jul 25, 2022 – Project Syndicate ... Read More »
A permanens válság korában élünk – J. Meadway We’re living in an age of permanent crisis – let’s stop planning for a ‘return ... Read More »
A 2021 végén, illetve 2022 elején tapaszalt 6, illetve 7%-os cserearányromlás brutális reáljövedelem-kivonást jelentett a magyar gazdaságból. A külső egyensúly alakulásával foglalkozó elemzések többnyire ... Read More »