KTI szeminárium : Tóth G. Csaba – Másfél év pandémia Magyarországon: Mérséklődő különbségek a regionális és korspecifikus többlethalandóságban

2022.05.05. 13:00 - 15:00

Helyszín: Az előadást hibrid formában tartjuk meg : a személyes részvétel mellett (helyszín : KRTK Közgazdaságtudományi Intézet, 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., K11-K12 terem) zoomon keresztül is be lehet kapcsolódni. Az ehhez tartozó link külső érdeklődők számára a kti.titkarsag@krtk.hu e-mail címen igényelhető és csütörtök délelőtt válik elérhetővé.

Absztrakt:

A koronavírus-járvány első  másfél évében 15 százalékkal többen haltak meg Magyarországon, mint ahányan elhunytak volna becslésünk szerint ebben az időszakban a járvány nélkül. A többlethalandóság nagysága 28,4 ezer fő volt, ami 1,7 ezerrel kisebb, mint a járvány áldozatainak hivatalos száma. A pandémia első hulláma viszonylag enyhe volt Magyarországon a második hullám ezzel szemben nagyjából 15 ezer, a harmadik hullám pedig 13 ezer áldozatot követelt. Noha nagyságrendileg nem nagy az eltérés, az egyes korcsoportok érintettsége tekintetében jelentős különbség rajzolódik ki, részben az oltási programnak, részben az elmaradt influenzának köszönhetően. A férfiak körében szinte minden korcsoportban közel kétszer nagyobb volt a többlethalandóság, mint a nők esetében. A földrajzi régiók közül Észak-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon volt a legnagyobb a többlethalandóság, míg a mutató a Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarország régióban jóval alacsonyabb volt, mint az ország más részein.

Felhasználási feltételek
Impresszum
Intézményünk országos ésnemzetközi hálózati kapcsolatátaz NIIF program biztosítja
Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet
© Copyright 2020. Minden jog fenntartva.