Absztrakt:

A versenyszabályozás célja a versenyellenes magatartás kiszűrése, a tisztességes verseny biztosításán keresztül a piacok hatékonyságának növelése. A kontinentális jogrendszerekben ezt általában versenyhatóságokon keresztül érvényesítik. Működésük eredményét (a hatóságok maguk is) általában a fogyasztói jólét változásán keresztül próbálják kimutatni. Ez a leegyszerűsítő értékelés azt a hamis látszatot kelti, mintha a versenypolitika haszna kizárólag a fogyasztóknál jelentkezne. Mintegy „ellenpéldaként” megmutatjuk, hogy meglehetősen általános feltételek teljesülése esetén a piac vállalatainak is érdeke a versenyszabályozás léte. Sőt, profitjuk egy részét feláldozva még finanszírozni is hajlandóak, mert így megfékezhető a nagyobb piaci részesedésért folyó versengés.

A versenyhivatal létrehozásának modellezése során egy n-szereplős oligopóliumból indulunk ki. Mindenki előtt nyitottá válik a lehetőség, hogy adott, C > 0 összeget „újításra” fordítson, ezáltal esélyt kapjon nagyobb profitot szerezni. Szabadpiacon ez a helyzet a nyereség mértékétől függő intenzitású versenyhez vezet, aminek a végén senki sem nyer, mert a versengés felemészti a gazdasági profitot. Két szereplő esetén a helyzet egy egyszerű fogolydilemma. Mindkét fél jobban járna, ha egyikük sem újítana, de mindkettőjüknek az újítás a domináns stratégiája. Kooperáció akkor tud kialakulni, ha például a felek nem egyszeri, hanem ismétlődő játékot játszanak, így tudják „büntetni” egymást.

Az előadásban nem az ismétlődés felől közelítjük meg a problémát. Feltesszük, hogy a vállalatoknak lehetősége nyílik létrehozni egy intézményt (nevezzük versenyhatóságnak), amely kooperációra ösztönzi a létrehozóit: büntetést szab ki azokra, akik az „egyezség” (ne újítsanak) ellenére mégis újítanak. Az általunk vizsgált játék egy n-szereplős fogolydilemma. A vállalatok azonban nemcsak arról dönthetnek, hogy újítsanak-e, hanem arról is, támogatják-e versenyhivatal létrehozását. Megmutatjuk, hogy jól működő versenyhatóság mellett egyensúlyban lesz a vállalatoknak egy csoportja, akiknek megéri létrehoznia a hatóságot, mivel megóvja őket a versengéstől, amit a még nagyobb profitért folytatnának. Mellettük lesznek potyautasok is, akik újítanak. A versenyhatóság létezésével pedig mindenki jobban jár, mintha nem felügyelné őket ilyen szervezet.

Az elméletet empirikusan is megvizsgáljuk a brit és a holland versenyhivatal gyakorlata alapján. Az adatok mindkét esetben a szabályozás érdekcsoport-elméletét támasztják alá, és megfelelnek a modellre alapozott várakozásoknak.