Ahogy egy csepp tengervíz nagyon sokat el tud árulni nekünk a tengerről, úgy tesz sok mindent világossá az új MNB-adó. Az illetéknek nevezett tranzakciósadó-fizetési kötelezettségnek a jegybankra való kiterjesztésében a megjelenik a kormány gazdaságpolitikájának szinte minden lényeges sajátossága.
A lépés unortodox, sőt eredeti, főleg első pillantásra. A központi bankokat ugyanis általában mentesítik a központi adók fizetése alól, mert nyereségük a törvény erejénél fogva úgyis a költségvetést illeti, és ha e helyett veszteségük van, akkor azt a költségvetés megtéríti. (Alaptőkéjük erre nem ad fedezetet: pl. az MNB alaptőkéje jelképes tízmilliárd forint.) Főleg nem szoktak jegybankokra olyan adót kivetni, amelyet nem fedez bevétel. Itt viszont pontosan ilyen esettel állunk szemben. Ugyanis az MNB nem magánintézmény. Az utóbbiaktól eltérően, kifejezett törvényi fölhatalmazás nélkül nyilvánvalóan nem háríthatja át adófizetési kötelezettségét az ügyfeleire (az ő esetében a magánbankokra), és mellesleg ha mégis áthárítaná, azzal az általa alkalmazott aktív és passzív kamatok teljesen képtelen rendszerét alakítaná ki.
Világos tehát, hogy itt egyszerűen az MNB pénzteremtésre való kényszerítéséről van szó, a költségvetési deficit növeléséről és a növekmény monetáris finanszírozásáról. Az unortodox trükk tehát ősrégi gyakorlatot melegít föl, amelyet főleg háborúk finanszírozására szoktak használni. Így tulajdonképpen jól beleillik az Orbán-kormány retorikájába, a függetlenség harc meg az államadósságnak küldött hadüzenet mellé – noha azt látni kell, hogy ebben az esetben az államadósság növeléséért folyik a harc.
Ha 2013-ban az MNB-nek (egyelőre úgy tudjuk, kéthetes kötvény-műveletei után) valóban kb. 100 milliárd forint adót kell fizetnie, akkor ezt 2014-ben a költségvetés visszatéríti, de persze az adó fizetése akkor is folytatódik, úgyhogy az állami költségvetést mindig finanszírozza majd ez az adó, átlagosan talán 50 milliárd forinttal. Éspedig kamatmentesen, hiszen itt – annak ellenére, hogy amit befizetnek, azt vissza kell fizetni – nem hitelről, hanem adóbevételről és nem hiteltörlesztésről, hanem veszteségtérítésről van szó. Ha az újonnan kibocsátott államadósság átlagos kamatlába nyolc százalék, akkor az így elért kamatmegtakarítás évi négy milliárd forint, ami az államadósság összes kamatának kevesebb mint fél százaléka, mégsem elhanyagolható összeg.
De vajon valóban megtakarítják-e? Aligha! Vegyük észre, hogy ez a sajátos finanszírozás abban is eltér a hiteltől, hogy kimarad a hitelezők kockázatviseléséből. Az adós fizetésképtelensége esetén minden hitelező egyformán kap vissza kevesebbet – de ez az adott ügyletre nem vonatkozik: a központi bankot teljes egészében kártalanítani kell, nem lehet Malév módjára csődbe engedni. Hasonló jelenséget figyelhettünk meg az elmúlt hónapokban, amikor az euróválság-országokat az Európai Központi Bank és az EU közös pénzalapja (EFSF) hitelezni kezdte, hitelkockázat vállalása nélkül. A magánhitelezők rögtön emelték a kamatokat, hiszen nőtt a kockázat, de nem jött új kockázatvállaló. A hitelezők nem hülyék, és ha a magyar kormány azoknak hiszi őket, az nem fog változtatni ezen.
Emellett, az államadósság monetáris finanszírozása a falra festi az infláció gyorsulásának rémét. Persze egyelőre kis összegről, így kis inflációs hatásról van itt szó, de a kormány már vizsgálja annak lehetőségét, hogy 2014-ben két ezrelékre emelje az adó kulcsát. És ha egy üzlet elindul… Persze a július 2-án bejelentett csomag széltében-hosszában vitatott egyéb lehetséges fiskális veszélyei is fokozzák az inflációs aggályokat. Ilyenkor a klasszikus recept szerint a jegybanknak kamatot kell emelnie. Új alkalom adódik a politikai támadására!
Végül, fontos mozzanat itt az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság becsapása is (emlékezzünk a brezsnyevi időkben suttogott szovjet jelszóra: najebaty zapad, azaz b…uk át a nyugatot). Nekik el kellene hinniük, hogy itt nem a költségvetési hiánynöveléséről és annak – szerződéses kötelezettségünk szerint tilos – monetáris finanszírozásáról van szó, hanem valami másról. Csak remélhetjük, hogy nem hiszik el.
A cikk egyidejűleg a Népszabadság mai számában is megjelent.
