A kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó, az országgyűlés napirendjén szereplő törvénytervezet jelentős problémákat vet fel.
A magyar gazdasági növekedés egyik hajtómotorja jelenleg a lakossági fogyasztás növekedése, amelyben döntő szerepe van a kiskereskedelmi forgalom bővülésének. Ebben szerepet játszik a vasárnapi forgalom is, mert a bevásárlóközpontokban, továbbá a hiper- és szupermarketekben az átlagos forgalom a hátköznapihoz hasonló nagyságrendű. Az ellentmondás abban jelentkezik, hogy amíg egyrészt mindenki tisztában van a gazdasági növekedés jelentőségével, az üzletek vasárnapi zárva tartása azonban várhatóan mérsékli a növekedés kilátásait. További kérdés, hogy a költségvetés lemondhat-e a jelentős vasárnapi forgalomból eredő adóbevételről.
Franciaországban a gazdaság élénkítése céljából most kívánja enyhíteni, oldani a kormány ezt a korlátozást. Horvátországban a bevezetett korlátozást fél év után visszavonták. Szlovákiában a közelmúltban utasította el a parlament az üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos törvényjavaslatot.
Úgy tűnik, hogy az eddigi vitában elsősorban a dolgozókat képviselő szervezetek szempontjai dominálnak. Ki képviseli a vasárnapi nyitva tartást akaró több millió vásárló érdekeit? Az emberek hétközben sokat dolgoznak, így a fogyasztók, a családok milliói számára a szombat mellett a vasárnap egy olyan nap, amikorra tervezni tudják a bevásárlásaikat. A Penzcentrum.hu-n megjelent elemzés szerint egy átlagos vasárnap 870 ezer család vásárol fogyasztási cikket. A kérdés tehát az, hogy figyelmen kívül lehet-e hagyni a vásárlók, családok millióinak igényeit?
Ami a dolgozókat illeti, nem kötelező számukra a vasárnap is nyitva tartó bevásárlóközpontok üzleteiben dolgozni. El lehet menni olyan kis üzletekbe is, amelyek szombaton délben vagy kora délután bezárnak és vasárnap nincsenek nyitva. A gyakorlat azt mutatja, hogy a kereskedelmi eladók többsége szívesebben dolgozik a korszerű, jó munkakörülményeket biztosító bevásárlóközpontokban (mindenki láthatja a szépen öltözött eladónők munkakörülményeit a bevásárlóközpontok üzleteiben), mint a vasárnap zárva tartó, korszerűtlen, kedvezőtlen munkakörülményeket biztosító kis üzletekben (ezek között szép számmal vannak garázsboltok, „sufnik”, ócska kócerájok, kívül és belül elhanyagolt boltok).
Ami a törvénytervezet foglalkoztatási hatását illeti, a vasárnapi forgalom jelentős szerepe miatt biztos, hogy elbocsátásokkal jár, arról lehet vitatkozni, hogy 10 ezer vagy 20 ezer dolgozó fogja-e elveszteni az állását. Az elbocsátott dolgozók száma attól is függ, hogy hogyan fogja érinteni a változás a jelentős vasárnapi forgalomba érintett beszállítókat. Nincs jelentősége annak, hogy hány teljes munkaidős, hány részmunkaidős vagy más formában foglalkoztatottat fognak elbocsátani, az érintetteket biztos, hogy érzékenyen fogja érinteni a munkahely megszűnése és az innen származó jövedelem elvesztése. Az a kérdés is felvetődik, hogy le lehet-e mondani az érintett dolgozóktól származó adóbevételekről, illetve hogyan fogja érinteni a költségvetést, ha az adóbevételek helyett tízezer vagy húszezer munkanélküli nyomás alá helyezi az állami szociális ellátórendszert. Az elbocsátásokon kívül egyes számítások szerint további 15000-20000 munkavállalót a csökkenő bérek miatt érintene hátrányosan a változás.
A törvénytervezet kapcsán kibontakozó vitában alig esik szó a bevásárlóközpontok sajátosságairól.
A bevásárlóközpont egy olyan épület, amelyet a beruházó (a befektető) építtet meg. Az épületben üzlethelyiségeket alakít ki, amelyek bérbe ad vagy elad különféle profilú üzletet működtető vállalkozásoknak. A bevásárlóközpont tehát nem kiskereskedelmi üzlet, hanem a bevásárlóközpontokban, mint épületben működnek kiskereskedelmi és más profilú üzletek. Az üzletek jelentős részét kis- és középvállalkozások működtetik, az üzlethelyiségek döntő többsége pedig kis alapterületű üzlet.
A bevásárlóközpontok tehát „kisvállalkozás-barát” létesítmények. Ezért a törvénytervezet elfogadása azt is jelentené, hogy miközben szóban a kis- és középvállalkozásokat támogatása az egyik prioritás, a gyakorlatban ezzel ellentétes intézkedés születik. A bevásárlóközpontokban működő kis- és középvállalkozások részére ugyanis a magas bérleti díjak miatt létkérdés a vasárnapi forgalom.
A bevásárlóközpontokat nem lehet ágazati – például kiskereskedelmi – személetben vizsgálni, mivel ott nagyon sok más gazdasági tevékenység folyik, például vendéglátás, szolgáltatások.
A bevásárlóközpontok sokfunkciós létesítmények, szórakoztató és kulturális szerepük is jelentős, például mozi, műjégpálya, kulturális rendezvények, gyermek-játszóház. Ezen funkciók iránt vasárnap a fogyasztók részéről jelentős igény van. Másrészt a bevásárlóközpontok olyan komplex létesítmények, amelyekben kiskereskedelmi, vendéglátó, szolgáltatási, szórakoztatási és kulturális funkció egyaránt jelen van, és közöttük jelentős, a látogatók igényeit érintő kölcsönhatások (például egy vasárnap sok látogató nézelődik, vásárol, szórakozik, mozit néz, vendéglátóhelyen beszélget az ismerősével) vannak. E kölcsönhatások miatt sem indokolt a zárva tartás, mert nem csak vásárlásról van szó.
Nagyon fontos tényező, hogy a bevásárlóközpontok hétvégén, és ezen belül vasárnap főleg a fiatalabb generáció részére korszerű, kulturált körülményeket biztosító közösségi találkozóhelyként is funkcionálnak, tehát társadalmi funkciót is betöltenek. Meg lehet-e fosztani a fiatalok millióit ettől a lehetőségtől anélkül, hogy ezzel egyidejűleg megteremtenék számukra a bevásárlóközpontokkal azonos színvonalú közösségi találkozóhelyeket? Mindenki láthatja, aki ezekben a létesítményekben jár, hogy a fiatalok jól érzik itt magukat.
Az eddigiekből az is következik, hogy a bevásárlóközpontok egy-egy városrészben nagyon sokféle funkciót betöltő városközpontként is funkcionálnak, így a vasárnapi zárva tartás ezeknek a funkcióknak a megszüntetését is jelenti. Ahhoz hasonlítható ez, mintha napirenden szerepelne például Váci utca, a kerületi városközpontok vagy a vidéki városközpontok vasárnapi zárva tartása, és annak következményeként a pezsgő városi élet helyett „kihalt” városközpontok létrejötte.
Magyarországon az is tendencia, hogy egyrészt a hipermarketek jelentős része is a bevásárlóközpont irányába fejlődött, a hipermarketek épületeit bővítették, és ott jelentős számú és különféle profilú kis- és középvállalkozás üzemeltet egységeket, amelyek számára ugyanúgy létkérdés a vasárnapi nyitva tartás, mint a bevásárlóközpontokban működő társaiknak. Másrészt egyes városszéli övezetekben kereskedelmi parkok jöttek létre, ahol egymás mellett több eltérő profilú nagy alapterületű egységet hoztak létre. Kiegészítő funkcióként a kereskedelmi parkokban is működtetnek üzleteket, szoláltató és vendéglátó üzleteket a kis- és középvállalkozások.
Egy megjegyzés a törvénytervezet azon logikájához, érveléséhez, hogy vasárnap legyen együtt a család. A vasárnap nyitva tartás az ezen a napon éppen dolgozó alkalmazottak kivételével ezt nem akadályozza. A fiatalabb generációnak arra azonban nincs igénye, hogy vasárnap egész nap a szüleivel legyen, hanem az az igénye, hogy a vasárnap egy részében (például délután) a hasonló korúak között töltse az idejét, például a sokfunkciós bevásárlóközpontokban.
Magyarországon sajátos helyzet alakult ki az elmúlt 20 évben, ami nem hasonlítható például az osztrák vagy a német helyzethez, ahol vasárnap az üzletek már rég óta zárva vannak, ezért a vásárlók megszokták ezt. Az ettől teljesen eltérő magyar sajátosság az, hogy a vasárnapi nyitva tartásra nagy igény van a fogyasztók és a fiatalok részéről. Ezért az üzletek vasárnapi zárva tartása a családok, a vásárlók és a fiatalok millióit hátrányosan érintő intézkedés lenne.
Az üzletek vasárnapi zárva tartásának bevezetése csak egy hosszabb folyamat eredményeként lenne célszerű, de csak akkor, ha jelentősen csökken a vásárlók és látogatók ilyen igénye, amelyet a vasárnapi látogatószám, a vásárlások és a forgalom jelentős visszaesése jelezhet.
