“Ha azonban a politika sohasem hívta volna segítségül a vallást, s ha a győztes fél a győzelem kivívását követően sohasem tette volna a magáévá inkább az egyik, mint valamely másik felekezet tantételeit, akkor valószínűleg egyenlően és pártatlanul bánt volna minden felekezettel, és mindenkinek megengedte volna, hogy a papját és a vallását tetszése szerint válassza meg. Kétségtelen, hogy ebben az esetben nagyon sok vallásfelekezet jött volna létre. Csaknem minden gyülekezet alighanem külön kis felekezetet alkotott volna, vagy saját külön tantételeket tett volna magáévá. Minden tanító kétségkívül szükségét érezte volna, hogy a legnagyobb erőfeszítést fejtse ki, és mindent megtegyen tanítványai számának a megtartására és növelésére egyaránt. Mivel azonban minden más tanító is ugyanígy kényszerítve érezte volna magát, egyik tanítónak vagy a tanítók egyik csoportjának sem lehetett volna túl nagy sikere. A vallástanítók érdekek vezérelte és túltengő buzgalma csak ott válhat veszedelmessé és terhessé, ahol a társadalomban csupán egy megtűrt felekezet van, vagy ahol egy nagy társadalom csupán két-három nagy felekezetre oszlik, s minden felekezet tanítói összehangoltan, szigorú szabályoknak és alárendeltségi viszonyoknak megfelelően cselekszenek. E buzgóság azonban szükségképpen teljesen ártalmatlan ott, ahol a társadalom két-háromszáz, sőt akár sok ezer kis felekezetre oszlik, amelyek egyike sem elég jelentékeny ahhoz, hogy megzavarhatná a köznyugalmat. Minthogy minden felekezet tanítói azt látnák, hogy minden oldalról több ellenfél, mint barát veszi őket körül, kénytelenek lennének megtanulni azt a pártatlan és mérsékelt viselkedést, amivel oly ritkán találkozunk e nagy felekezetek tanítói között, akiknek a polgári hatóságok által támogatott tantételeit a nagy királyságok és birodalmak szinte minden lakosa tiszteli, s akik ezért nem látnak maguk körül mást, csak hívőket, tanítványokat és alázatos csodálókat. Minthogy az egyes kis felekezetek tanítói szinte egyedül éreznék magukat, csaknem minden más felekezet tanítóit kénytelenek lennének tiszteletben tartani, s azoknak az engedményeknek a nyomán, amelyeket kölcsönösen jónak és előnyösnek tartanának egymásnak tenni, a felekezetek nagy részének a tanaiból idővel valószínűleg az a tiszta és ésszerű, minden képtelenségtől, szélhámosságtól vagy vakbuzgóságtól mentes vallás szűrődne le, amelynek a meggyökeresedését a bölcs emberek minden korban látni szerették volna, de amilyenné a vallást tételes törvény alkalmasint még sohasem tette, s valószínűleg soha egyetlen országban sem fogja tenni, mivel vallási téren a tételes törvényt mindig is többé-kevésbé a népi babona és rajongás befolyásolta, és valószínűleg fogja mindig is befolyásolni. Ilyesfajta egyházi kormányzatot, jobban mondva kormányzatnélküliséget kívánt megvalósítani Angliában a polgárháború vége felé az independenseknek nevezett, kétségkívül igen vad rajongókból álló felekezet. Ha ez megvalósult volna, akkor annak ellenére, hogy eredetileg nagyon is kevéssé higgadt volt, napjainkra már alighanem a legszelídebb és legmérsékeltebb viszonyulást teremtette volna meg mindenfajta vallási elvvel szemben. Pennsylvaniában, ahol történetesen a kvékereké a legnépesebb felekezet ugyan, de a törvény valójában egyik felekezetet sem részesíti előnyben a másikkal szemben, megvalósult, s mint mondják, ilyen szelíd és mérsékelt viszonyulást teremtett.” A nemzetek gazdagsága(1776) V. könyv, I. fejezet