Simonovits András: 

Guszti öröksége

Ebben az írásban szeretném röviden leltározni Guszti (Augusztinovics Mária, 1930–2014) örökségét azoknak, akik ismerték, és azoknak is, akik nem ismerték. 

Többszörösen hátrányos helyzetbe született bele, de jó elemi iskolába és kiváló középiskolába járt. Mai fejjel nézve nehéz elképzelni, milyen hasznos dolgot tanult Guszti a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem nappali tagozatán, de a folytatás sikeresnek bizonyult. Végzés után a Pénzügyminisztériumba, majd az Országos Tervhivatalba került. Guszti már akkor is elütött az apparatcsikoktól, amikor 26 évesen megírta közgazdaság-tudományi kandidátusi értekezését a szocialista gazdaság pénzforgalmi modelljeiről. 

De igazából akkor vált nemzetközi hírű kutatóvá, amikor megtanulta az akkori korszak igényes és gyakorlatias tervezési technikáját, az orosz-amerikai Nobel-díjas Leontief által feltalált ágazati kapcsolatok mérlegét (az input-output modellt). Szabad idejében Neumann János válogatott műveit fordította angolról magyarra. Miközben az ágazati kapcsolatok modelljén dolgozott és a távlati tervezés matematikai modellezését irányította, termékeny barátságot kötött szovjet és „nyugati” közgazdászokkal. Oroszul és angolul szépen beszélt és írt, nagyhatású konferencia-előadásokat tartott, ENSZ-bizottságokban dolgozott. 

1985-ben átjött az MTA Közgazdaságtudományi Intézetébe, ahol haláláig az igazán távlatos kérdést, az emberi életpálya makroökonómiáját kutatta. A legtöbb életpálya-kutató akkor is, azóta is leragadt vagy a gyermekkor vagy az időskor finanszírozási kérdéseinél. Ő azon kevesek közé tartozott, akik kezdettől fogva egységben látták a két „inaktív” időszakot. 

Míg a legtöbb közgazdász csak az elmélettel vagy csak a gyakorlattal foglalkozott, Guszti ez a két dolgot is egységben kezelte. Ez a gyümölcsöző kettősség tükröződött abban, hogy évtizedeken keresztül párhuzamosan írt figyelmet keltő tanulmányokat hazai és külföldi szakmai fórumok számára és tudományos ismeretterjesztő cikkeket a hazai közönségnek. Egyrészt lázas érdeklődéssel kutatta az együtt élő nemzedékek modelljeiben szereplő makro-megtakarítási függvények egyensúlyi kamatlábát. Másrészt vezető szerepet játszott a demokratikus piacgazdaság megújult nyugdíj-rendszerének társadalmi elemzésében és tervezésében. Utolsó gyakorlati munkájaként 2007 és 2010 között a Nyugdíj- és Időskorú Kerekasztal keretében elsőként az egyenlők közt sikeresen közös mederbe terelte az eltérő nézeteket. 

Széleskörű gazdaságpolitikai tevékenységéből két konkrét témát emelek ki. 1994 és 1998 között – másokkal együtt, nyilvános vitákban – sikertelenül próbálta meggyőzni az akkori gazdasági és politikai vezetést, hogy mennyire káros a kötelező magánnyugdíj-rendszer (a második pillér) bevezetése. 2002 után Gusztit egyre jobban foglalkoztatta a rendszerváltás után tömegessé váló töredékes életpályák miatt várható öregkori elszegényedés. Megoldási javaslata sokak számára népszerű: a jelenlegi munkanyugdíjat alapnyugdíjjal kell kiegészíteni. 

Hosszú élete során nem feledkezett meg a tudományos utánpótlásról sem. Évtizedeken keresztül tanított „nem középiskolás fokon” a Közgáz speciális kurzusain, emellett többször tanított neves amerikai egyetemeken. Tudományos szemináriumokon és konferenciákon mindig kimagaslott kitűnt logikus gondolkozásával. Fegyelmezett, halk szavú, de határozott ember volt. Nem szerette a pongyolaságot, a hanyagságot, a mellébeszélést; ezért vagy ennek ellenére sokan csatlakoztunk kutatásához.

Bár rengeteget dolgozott, szerette az életet. Amíg egészséges volt, sokat utazott, és szívesen megosztotta élményeit másokkal. Gyakran hívott vacsoravendégeket, és ilyenkor ragyogó szakácsként mutatkozott be. Betegsége miatt 2010-ben visszavonult a nyilvánosságtól. De továbbra is szívesen fogadott délutáni vendégeket. Számos barátja és tanítványa haláláig rendszeresen látogatta, és mindig élvezte a rá oly jellemző egészséges szellemét.

Guszti halála pótolhatatlan űrt hagy a magyar közgazdaságtanban. Emlékét megőrizzük.