1720 decemberében vitatta a brit parlament két háza azokat az intézkedéseket, amelyek a South Sea Company részvényárfolyamának összeomlása, a buborék kipukkadása nyomán „a közhitel helyreállítása érdekében” tartottak szükségesnek. A vita hevességét részben a kormány egyes vezetőinek személyes érintettsége magyarázta, részben pedig az a tény, hogy mind a Lordok Házából, mind a képviselőházból sokan részt vettek az államadósságot részvényre váltó, és eleinte busás haszonnal kecsegtető tranzakciókban, akik ekkorra már a kárvallottak között tudták magukat.

Néhány idézet a vitából:

Lord Molesworth: Néhányan úgy vélekedtek, hogy nincs olyan törvény, amely megbüntetné a társaság igazgatóit, akiket joggal tartanak eme szerencsétlenség közvetlen okozóinak.  Akkor pedig a régi rómaiak példáját kell követni, akiknek nem volt törvényük az apagyilkosság ellen, mert nem tudták elképzelni, hogy valaki olyan természetellenes bűnre vetemedjen, hogy kezét apja vérébe mártsa.  De amikor mégis megtörtént, a bűnöst arra ítélték, hogy (egy kutyával, egy kakassal, egy viperával és egy majommal együtt) zsákba varrva, a Tiberisbe vessék.  Hasonló büntetést kell alkalmazni az aljas South Sea séma kiagyalóira és végrehajtóira, akik a saját országuk ellen követtek el apagyilkosságot.

Sir Jekyll: Rendkívüli esetekben, ha a törvények elégtelenek, a törvényhozó hatalomnak lehet és kell cselekednie, s reméli, hogy a brit parlament mindig rendelkezni fog a nemzet elleni bűnöket megtorló hatalommal.

Mr. Shippen: Véleménye szerint nem a South Sea projekt irányítói a legnagyobb bűnösök, hiszen akik fölöttük voltak, akiknek kötelessége volt ellenőrizni a történteket, akik a kormányrúdnál állva beavatkozhattak volna a társaság ügyeibe, ahogyan más esetekben tették és így elháríthatták volna azt a súlyos csapást, amely azóta a nemzetet érte.  Ezért törvényjavaslatot nyújt be, amely megtiltja a társaság vezetőinek, köztük az igazgatóknak, pénztárnoknak, titkárnak, könyvelőnek, hogy elhagyják az országot és zár alá helyezi a vagyonukat.

Az igazgatók és a politikusok felelősségének megállapítását célzó vizsgálatot egy parlamenti bizottság végezte, az ítéleteket pedig a képviselőház hozta meg. Edward Gibbon, a nagy XVIII. századi történetíró, akinek azonos nevű nagyapja a South Sea Company egyik igazgatója volt, a század végén írt emlékirataiban  –  jelezve, hogy sem nem pártatlan, sem nem kompetens bírája nagyapja és a többi igazgató cselekedeteinek – nem rejtette véka alá felháborodását. Szerinte a felelősségre vonás és vagyonelkobzás érdekében „olyan törvényt vezettek be, amely retroaktív volt és olyan vétségeket büntetett, amelyek az elkövetés idején nem léteztek, s a szabadság és jog ilyen fokú megsértésére csak a legsúlyosabb szükséghelyzet adhatna felmentést”. A jog nyugodt ünnepélyessége helyett a parlamenti többség pillanatnyi hangulata és önkénye döntött, kit küld a Towerbe és kit nyilvánít ártatlannak, kitől kobozza el a vagyonát és kit hagy meg annak birtokában.

A South Sea Company történetéről részletesebben: Madarász: Buborékok és legendák II/1-2, Közgazdasági Szemle  2011/11-12.